Ugrás a tartalomra
Egy pillanat...
Imagine Anunt

Folklórelőadással érkeznek

Április 2-án, kedden, 19 órai kezdettel a Háromszék Táncegyüttes újabb előadásával fogja szórakoztatni a nagykárolyi közönséget.

Ezúttal a Vágják az erdei utat... című folklórelőadást mutatják be a Nagykárolyi Városi Színházban.

Az előadásra már lehet jegyet váltani: a teljes árú jegy 20 lejbe, míg nyugdíjasoknak és diákoknak szóló kedvezményes áron 15 lejbe kerül. Jegyet a Nagykárolyi Művelődési Központ irodájában, valamint előadás előtt a helyszínen vásárolhatnak az érdeklődők.

Az előadásról:
2018-ban volt pontosan száz éve, hogy véget ért az első világháború, amely folklorisztikai szempontból az utolsó olyan nagy társadalmi esemény volt, amely „alkotásra” szólította fel a népet. A háború előtt, alatt és után hatalmasat gazdagodott a népdal, a népzene és a néptánc világa. A besorozás előtti búcsúztatások, a katonaságban megélt férfimulatozások tánc- és zenei anyaga, valamint a háború után hazatérő katona, a fiát elveszítő édesanya, a férjét elveszítő feleség sirató énekei mind ebben az időben születtek és érték el az általunk megismert végső formát.

A Háromszék Táncegyüttes legújabb folklórelőadása keserű-édes emlékezés, olyan táncos-zenés barangolás, amelyben a gyergyói, a küküllő-menti, a sajó-menti és az észak-mezőségi tájegységek magyar, román, illetve cigány népzene és néptánc világába utaztatják a nézőt – száz évet vissza az időben.

Jelentkezz be a friss információkért!

The subscriber's email address.