Ugrás a tartalomra
Egy pillanat...
Imagine Anunt

Szükség van a lakóegyesületekre!

fdgtretert

Újabb szakaszba érkezik a lakóegyesületek létrehozását célzó egyeztetés, olvasható a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal közösségi felületén.

Egységes stratégiára van szükség ahhoz, hogy a nagykárolyi tömbházak szigetelése megtörténjen, jelentette ki Kovács Jenő polgármester, a tervezett lakóegyesületek létrehozásával kapcsolatban.

„Ezeket a munkálatokat nem egyénileg kell elvégeziük a lakóknak, még akkor sem, ha úgy kedvezőbb költségekkel kecsegtet a munkavégzés, mint a hivatalos eljárás esetében. Nem biztos, hogy az így kivitelezett munka ugyanakkor megfelelt a minőségi elvárásoknak. Éppen ezért, egy következetes programmal kell előállnunk, mégpedig városi szinten. Első lépésben a laókegyesületek megalakítására van szükség. Minderről már többször is beszéltem és nem győzöm kellőképpen kihangsúlyozni a fontosságát. Nem hiszem el, hogy Nagykárolyban ne tudnánk létrehozni ezeket a lakóegyesületeket! A javaslatom az, hogy osszuk el a lakónegyedeket tíz csoportra – persze lehet többe is -, melyek mindegyike 400 lakást foglalna magába. Szeretném jelezni, hogy a következő időszakban a nagykárolyiakat fel fogják keresni a helyi önkormányzat képviseletében szakemberek, és arra kérek mindenkit, hogy fogadják őket, hallgassák meg és segítsék munkájukat.

Meggyőződésem, hogy a nagykárolyiaknak élniük kell ezzel a lehetőséggel, hiszen a következő európai uniós finanszírozási ciklusban alkalom kínálkozik arra, hogy komoly pénzalapokat hívjunk le a tömbházak hőszigetelése érdekében. Mire mindez megtörténik, a lakóegyesületeknek készen kell állniuk, mivel csak jogi személyekként vehetnek részt a pályázatban. Akik először leadják a pályázatukat, csak azok számíthatnak biztos finanszírozásra, emiatt igyekszünk mi is. Ez eddig is így volt és meggyőződésem, hogy ezután is így lesz. Nézzük meg a nagykárolyi tízemeletes tömbházakat, melyeken már megtörtént a hőszigetelés: azt szeretnénk ha minden tömbház így nézne ki a városban”- jelentette ki Kovács Jenő.

Jelentkezz be a friss információkért!

The subscriber's email address.